Február közepéig kell dönteniük a végzős középiskolásoknak, hogy melyik egyetemen, főiskolán tanulnának tovább. Évente több mint háromezren jelentkeznek Békés megyéből a felsőoktatásba. A szeghalmi Péter András gimnázium tanulói már döntöttek, és bíznak abban, hogy az első helyen megjelölt intézménybe járhatnak majd ősztől, de készülnek B-tervvel is.
beol - Helyi hírek bejegyzései
Diákokat kérdez a menzakajáról Békéscsaba polgármestere
Kezdeményezte a diákok véleményének felmérését a Mintamenza étkeztetés kapcsán Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A kérdőívvel várhatóan február második felében találkozhatnak az érintettek.
Legyengült hattyúk és egy daru is érkezett a Körösvölgybe
Meglehetősen változékony arcát mutatja az időjárás ezen a télen, de a múlt héten igencsak röpködtek a mínuszok. Ellátogattunk a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkba, hogy megtudjuk, hogyan készültek fel a télre az állatok gondozói.
Kapu előtt parkoló sofőr miatt bosszankodik olvasónk
Szabálysértést követ el és emiatt több ezer forintos bírságra számíthat az, aki úgy várakozik egy kapubejáróban, hogy azzal az ingatlanra való be- és az onnan való kihajtást akadályozza. Lapunknak egy olvasó panaszkodott, akit rendszeresen bosszant és akadályoz egy, az otthona előtt parkoló sofőr. Ő viszont úgy véli, megállhat ott, hiszen közterületről van szó.
Aradszky László: Békéscsaba a szívügyem
„Addig fiatal az ember, amíg vannak tervei” – vallja Aradszky László, aki korát meghazudtoló módon duzzad az energiától. Ötven éve van a pályán és a mai napig járja az országot, énekli a dalait. Békéscsaba különösen fontos város az életében, bár nem itt született, de mindig otthonának tekintette, hiszen szülei innen indultak útnak, hogy megvalósítsák álmaikat.