Hétfőtől több helyen is számíthatunk még esőre, záporra, néhol pedig a szél is élénk, erős lesz. Ezt leszámítva enyhe, helyenként már-már kora tavaszias időben lesz részünk, délnyugaton 16-17 fok is mérhetünk.
beol - Helyi hírek bejegyzései
Nincs ötös a lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
Nyoma veszett egy idős bácsinak Békéscsabán
A 83 éves Puskás András feleségével indult el a kórházba látogatásra, ám oda csak a nő érkezett meg. Az idős férfit péntek délután látták utoljára, azóta nem adott életjelet magáról.
Elsőként teljesítheti az agility pályát a vak férfi
A békéscsabai Simon Csaba lehet az első olyan látássérült Magyarországon, aki kutyájával teljesíti az agility pályát. A férfi az Alt Sándor vezette Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klubbal készül a nehéz, még Európában is nagyon ritka teljesítményre.
Felkészülés: bolgár győzelem a Békéscsaba ellen
Második felkészülési mérkőzésén lépett pályára a 16 fokos, napos időben a törökországi Belekben szombat kora délután a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata. A lila-fehérek a Bulgáriában középcsapatként számon tartott, jelenleg a tízcsapatos bajnokság hetedik helyén álló plovdiviakkal mérték össze tudásukat.