Január elsejével megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kedden az MTI-vel.
beol - Helyi hírek bejegyzései
Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok
Január elsején hatályba lép a mezőgazdasági őstermelői igazolványokra vonatkozó új jogszabály, amely megteremti az elektronikus eljárás, és a jelenlegi papír alapú igazolványok helyett a kártya alapú igazolvány bevezetésének feltételeit – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Két eltűnt tinédzsert találtak meg a rendőrök
Egy 14 éves fiú Békésről, egy 16 éves lány pedig Dévaványáról tűnt el, mindkettejüket biztonságba helyzeték hétfőn.
Őrizetbe vétel és elfogás
Őrizetbe vettek egy újkígyósi férfit, aki autót vezetett annak ellenére, hogy el van tiltva a járművezetéstől, valamint elfogtak egy érsekcsanádi férfit, akit zaklatás miatt köröztek.
Két balesetben négyen sérültek meg hétfőn
Békés megyében december 28-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
