Boda Szilvia tíz évvel ezelőtt nagy lépést tett: az első adandó alkalommal, amint lehetősége nyílt rá, Hollandiába költözött és megalapította élete vállalkozását.
beol - Helyi hírek bejegyzései
Érkezik a hideg – előzzük meg a baleseteket!
Az előrejelzések szerint az elkövetkezendő napokban hidegebbre fordul az időjárás, így a látási- és útviszonyok jelentősen megváltozhatnak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság figyelmet kér a járművezetőktől.
Lopás és súlyos testi sértés miatt vették őrizetbe a bandát
A Gyulai Rendőrkapitányság december 28-án őrizetbe vett négy férfit, akik a nyomozás eddigi adatai alapján több bűncselekmény követtek el Lőkösházán.
Ilyen változások jönnek a kéményseprésben 2016-ban
A kéményseprőipari tevékenységről szóló törvény, valamint a kéményseprőipari szerv kijelöléséről szóló kormányrendelet alapján 2016. július 1-jétől módosul a kéményseprőipari közszolgáltatás.
Jászberényben kezd a BRSE
Hivatalossá váltak a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjének időpontjai. A Linamar-Békéscsabai RSE először a Jászberényi RK együttesével mérkőzik meg.
