Mint lapunk beszámolt, még a régi épületeket sem bontották el azokon a telkeken, ahol felépül az általános iskola és a tornaterem vadonatúj épülete.
Hamarosan megjelenik a Pankastic! első albuma
Hamarosan megjelenik a békési énekesnő, Pálmai Panna révén a megye névadó településéhez is kötődő Pankastic! zenekar első nagylemeze. A csapat a szakma és a közönség szerint is üde színfoltként tűnt fel a magyar könnyűzene világában. Külön érdekesség, hogy a Pankastic! ezen a szombaton Békésen, a KÉSZ hagyományos jótékonysági bálján lép majd fel.
Diáksport: csabai pedagógust is díjaztak
A közelmúltban a Magyar Diáksport Szövetség államtitkárok és élsportolók jelenlétében díjazta azt a 15 általános- és középiskolát, amelyek a 2014/2015-ös tanévben a legjobb eredményt érték el a diákolimpiai versenyeken.
Szünet után fordított a Békés
A Békés-Drén KC férfi csapata felkészülési mérkőzésen lépett pályára Törökszentmiklóson.
17 fokkal köszönt be a február
Nyoma sem lesz az igazi télnek a következő napokban, sőt február első napjaiban nem lesz ritka a 15-17 fok sem – jelentette az Időkép.
