Gyula térségében fogott tüzet egy tanya melléképülete. Egy ember könnyebben megsérült a tűzben.
Szén-monoxid-mérgezés: egy csecsemőt is kórházba szállítottak
Szén-monoxid-mérgezéssel került kórházba két felnőtt és egy csecsemő, az eset Végegyházán történt.
Röpi NB I: felőrölte ellenfelét a Békéscsaba
Nem hagyta Szasa Nedeljkovics, hogy tanítványai úgy kezdjenek, mint két nappal korábban Jászberényben, sikeresen hangolta rá a lányokat a mérkőzésre.
Idegenben győzött a Békés, őrzi a második helyet
Népes szurkolótábor kísérte el a békési csapatot Hódmezővásárhelyre és fantasztikus hangulatot varázsoltak a csarnokba.
Báloztak a Békés megyei játékvezetők
Mintegy 130 vendég kapott meghívást a békéscsabai játékvezetők hagyományos báljára, amelynek idén a békéscsabai Phaedra Rendezvényközpont adott otthont.
