Településen belül elsősorban kerékpárral, az egyes helységek között pedig leginkább autóbusszal járnak munkába a dolgozók, iskolába a diákok Békés megyében — derül ki az Index.hu Urbanista blogjának írásából.
Autófeltörőket fogtak a 44-esen
A rendőrök elfogtak két személyt, akik megpróbáltak feltörni egy autót Békéscsaba és Gyula között kedd délután.
A megyei képviselők is vallottak a vagyonukról
Nyilvánossá váltak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Békés megyét négy honatya képviseli a parlamentben.
Láncfűrésszel vágta meg a lábát, határrendészek segítettek rajta
Favágás közben sérült meg egy férfi Körösnagyharsány külterületén. Telefon nála és a vele dolgozó ismerősénél sem volt, ezért járőröző rendőröktől kértek segítséget.
A tetovált és a költő: Orosházán harcot indítottak az előítélet ellen
A Ne ítélj a külső alapján! akció lényege, hogy olyan szereplőket mutatnak be, akiknek a hobbija és a hivatása szöges ellentétben áll egymással. A különleges vándorkiállítást az orosházi önkormányzat két munkatársa álmodta meg.
