Korábban azt mondta, ő gyújtotta rá a nőre a takarót

Bement volt élettársa otthonába, majd – miközben a nő aludt – egy öngyújtóval meggyújtotta a takarót – ez szerepel a vádirati tényállásban, és emiatt, vagyis különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állt kedden a Gyulai Törvényszék elé egy 54 éves nagybánhegyesi férfi. A vádlott, B. I. J. mindent tagadott. A sértett, a 35 éves K. V. a kutya nyüszítésére, rángatására ébredt fel. Egyelőre nem született ítélet az ügyben.

Vállalkozz Itthon, Fiatal! | Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

A program célja:

Magyarország területén új egyéni vagy mikro-vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására. Ennek érdekében a program segítséget nyújt üzleti tervük kialakításához ismeret és készségfejlesztéssel, valamint pénzügyi támogatással a jóváhagyott üzleti terv alapján indított vállalkozás induló költségeihez.
A program az Ifjúsági Garancia Program keretében valósul meg, így a munkaviszonnyal és tanulói jogviszonnyal nem rendelkező fiatalok vállalkozóvá válásához nyújt segítséget.

Ki vehet részt a programban?

  • A programban 18-25 év közötti (felsőfokú végzettségű pályakezdők esetén 25-30 éves) fiatalok vehetnek részt.
  • A programba más vállalkozásban többségi üzletrésztulajdonnal (50% feletti) nem rendelkező fiatalok jelentkezhetnek
  • A jelentkező fiatalok közül azok kerülnek kiválasztásra, akik vállalkozás indításához megalapozott ötlettel, reális elképzeléssel, vállalkozói attitűd-del rendelkeznek.

Mikor és hol lehet jelentkezni a programba?

Ha szeretnél vállalkozni és a fenti feltételeknek megfelelsz, regisztrálj!
Válaszd ki azt a megyét (kattints rá arra a megyére), ahol élsz és szeretnéd vállalkozásodat elindítani.

Mit nyújt a program?

A teljes program két komponens keretében valósul meg.
A programba kerülő fiatalok az első (A) komponens keretében nyújtott képzési programok teljesítésével kapják meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, megszerezhetik az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit. A támogató szolgáltatásokon keresztül segítséget kapnak üzleti tervük összeállításához, illetve az indítási időszakban tanácsadás és mentorálás keretében kiemelt segítséget kapnak a jogszerű működéshez, az adótudatos vállalkozói magatartás kialakításához.

A második (B) komponens keretében az elfogadott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, vállalkozásukat megalapító fiatalok legfeljebb 3 millió Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülnek az üzleti tervben rögzített költségeik támogatása céljából, 10% önrész mellett.

Bővebb információ: Fiatalok vállalkozóvá válásának  támogatása, írj
A vállalkozások pénzbeli támogatásáról bővebb információ a későbbiekben megjelenő pályázati útmutatóban (második, B komponens) lesz elérhető. forrás: vallalkozz2016ponthu

Letölthető anyag: Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása.

A Vállalkozz Itthon, Fiatal! | Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása bejegyzés először a IOSZIA – OKJ Képzések – OKJ Tanfolyamok jelent meg.