Gyula térségében fogott tüzet egy tanya melléképülete. Egy ember könnyebben megsérült a tűzben.
beol - Helyi hírek bejegyzései
Nem várt gyenge játék, vereség a sereghajtótól
Az újonc, eddig pont nélkül álló Budaörs otthonában győzelmi esélyekkel lépett pályára a Békéscsaba. Ennek ellenére a sereghajtó kezdett jobban, és a kezdeti zavarokat később sem tudták orvosolni a vendégek.
Röpi NB I: felőrölte ellenfelét a Békéscsaba
Nem hagyta Szasa Nedeljkovics, hogy tanítványai úgy kezdjenek, mint két nappal korábban Jászberényben, sikeresen hangolta rá a lányokat a mérkőzésre.
Pályán az NB III-as megyei csapatok
A Törökországból hazatért NB II-es szegedi együttes kíméletlenül kihasználta az NB III-as Termál FC hibáit, és megérdemelten győzött.
Báloztak a Békés megyei játékvezetők
Mintegy 130 vendég kapott meghívást a békéscsabai játékvezetők hagyományos báljára, amelynek idén a békéscsabai Phaedra Rendezvényközpont adott otthont.
